Kezdőlap > Városunk > Bemutatkozás > Történelmünk

Történelmünk

A címer és a település története

A címer története

Aszód és a Podmaniczky család története sok évszázadra összeforrott, ami meglátszik a város jelenlegi címerén is. A települést Podmaniczky János házasság útján szerezte meg a XVIII. század elején. Az előző földesúr Osztroluczky János Judit nevű lányának hozományaként szállt reá Aszód.

A Podmaniczkyak nemesi címere ekkoriban a következő: szegletes pajzson, vörös mezőben zöld alapon álló páncélos vitéz, fején sisakkal, jobbjában arany markolatú kivont kardot, baljában levágott, vérző török főt hajánál fogva tart.

A címer fölött sisak, azon kardot és levágott török fejet tartó páncélos vitéz. Takaró: jobbról ezüst-kék, balról ezüst-vörös. Podmaniczky János fiai II. József császártól 1782-ben bárói rangot kaptak, amihez új címert is járt.

Ez már egy alulról jövő ékkel három udvarra osztott pajzs, melynek jobb oldalán a már ismertetett régi Podmaniczky nemesi címer páncélos vitéze található.

Balról arany mezőben, koronás jobbra néző fekete sas, az ékben ezüst mezőben kürt, mely az Osztroluczky család címere. A háromosztatú címer fölött korona és három sisak, különböző sisakdíszekkel.

Takaró: jobbról ezüst-vörös, balról arany fekete. Pajzstartók: jobbról ezüst egyszarvú, balról ezüst ló, fejeik kifelé fordítva.

Az itt szereplő Podmaniczky címerállat, az unikornis bukkan fel később Aszód jelenlegi címerében is, ami a következő: csücskös talpú katonai pajzson, kék mezőben jobb lábával előre lépő, ágaskodó, fejét balra fordító ezüstszínű egyszarvú, első lábaival ezüstszínű tojásdad alakú pajzsot tartva, amelyen fekete színű „A” betű látható.

A település története

Aszód első okleveles említése 1401-ben történt, amikor is Zsigmond királyunk a váci káptalanhoz intézett január 23-án kelt levelében Aza-i Tamást nevezi meg, mint a település birtokosát.

Az Aza név a századok során a kellemesebben hangzó Aszódra változott. A város területén élők múltja azonban ennél sokkal messzebbre nyúlik vissza.

Ötezer évvel ezelőtt egy kőkorszaki népcsoport, a lengyeli kultúra népe telepedett meg a Galga patak fölötti dombtetőn. A kedvező természeti környezet mellett, döntésüket nagyban befolyásolta, hogy ezen a területen haladt keresztül a déli tengerektől északra szállított ékszerként és csereeszközként használt Spondylus kagyló útja, valamint a Tokaj környékén bányászott és nyugat felé szállított szerszámként használható kőzet, az obszidián.

A terület föltárását követően a régészek, a több mint háromszázötven éven keresztül virágzó települést kőkori metropolisznak nevezték el, annak nagysága miatt. E kőkori nép anyagi hagyatékát a helyi Petőfi Közérdekű Muzeális Gyűjtemény mutatja be, aminek köszönhetően Aszód a régészek körében Európa hírű település.

A belátható és jól védhető természeti környezetet felismerő, valamint a hagyományosan ezen a területen keresztül vezető kereskedelmi utakat jól ismerő magyarok is megtelepedtek Aszódon és környékén. A vidék értékességét bizonyítja, hogy a honfoglaló Kurszán vezér ezt a területet jelölte ki nemzetsége számára lakóhelyül.

A gyarapodó nemzetség a XIII. században Aszód határában megalapította a Szent Keresztről elnevezett monostorát, ezzel is jelezve, hogy jövőjüket ezen a területen képzelik el.

Ennek emléke máig megtalálható a város szélén lévő dűlők egyikén. Ott, ahol a buzgó hívek keresztet állítottak jelezvén, hogy nem felejtették el, mélyen gyökeredző vallásos hagyományaikat.

Pedig sokszor és sokat szenvedett a terület lakossága a következő századokban. Először a mongolok perzselték föl a magyarok jövőjét, majd a nyugati világ meghódítására induló törökök használták másfélszáz évig fölvonulási területnek az országot. Aszód nyolcvan évre lakatlanná vált, újratelepülésére ezt követően került sor.

A város újkori fejlődését a Felvidékről ideházasodó evangélikus nemes, Podmaniczky János alapozta meg azáltal, hogy Aszódot tette meg birtokközpontjává. Korszerű gazdálkodásának köszönhetően mind a családja, mind pedig a város rohamos fejlődésnek indult.

A toleráns, befogadó földesúr maguknak kastélyt, az evangélikusoknak templomot épített, elemi iskolát, majd középiskolát alapított, s békésen együtt munkálkodott az őslakos római katolikusokkal és a betelepülő zsidó kereskedőkkel.

Aszód lendületes fejlődését igazolja, hogy az uralkodó 1761-ben mezővárossá nyilvánította a települést, ami három országos vásár megtartását is biztosította. Podmaniczky János egyetemes műveltségben részesítette fiait, akik követték, kiteljesítették művét.

Új épületet emeltettek a messzeföldön híres latin iskolának, tovább építették a kastélyt, gyarapították a családi gazdaságot. A király munkálkodásukat bárói címmel ismerte el.

Hajnóczy József a XVIII. században, Petőfi Sándor 1835 – 1838 között tanult a latin iskolában. Hajnóczy nagy ívű történelmi szerepéhez bizonyosan hozzájárult az Aszódon megtapasztalt toleráns légkör, Petőfiben pedig itt lobbant föl az a láng, ami azóta is világítja a múltunkat s jövendőnket. Itt írta első versét, itt volt először szerelmes és itt akart először színész lenni.

Aszódon kötött házasságot báró Jósika Miklós Podmaniczky Júliával, aki először díszített föl Magyarországon karácsonyfát, ezáltal honosítva meg e szép szokást hazánkban, de Aszódról indult Podmaniczky Frigyes pályája is. A kiegyezést követően az általános fejlődés és polgárosodás a Galga-parti kisvárosban is erősen éreztette hatását.

A sok iparos, kereskedő mellett több bank, téglagyár, nyomda, gimnázium és kaszinó létezett. Aszódon épült föl a Királyi Javító Intézet is, ahol Európa hírű kocsigyártó-műhely működött, majd a Monarchia harmadik legnagyobb repülőgépgyára nyitotta meg itt a kapuját.

A legelső itt gyártott repülőgéppel állított föl több magassági világrekordot 1914-ben Bier Henrik főhadnagy, ezzel is elhelyezve Aszódot a magyar aviatika mérföldköveinek sorába.

A Galga vidékének néprajzi sokszínűsége a 18. században alakult ki. Ennek a századnak a második és harmadik évtizedében érkeztek lakosok a túlnépesedett felvidéki megyékből: Turócból, Trencsénből, Nyitráról és a szomszédos Nógrádból, Hontból. Evangélikus szlovákok ülték meg Acsát, Püspökhatvant, Galgagyörköt, Aszódot, Domonyt, Zsidót és Váckisújfalut.

Ikladra német telepesek jöttek Württembergből, Stájerból és Karinthiából. Az alsó Galga vidékére a korábban Nógrádba és Hevesbe menekült magyarság tért vissza.

Ez az etnikai sokféleség eredményezte annak a sajátosan tarka és egyedi viseletkultúrának a kialakulását, ami napjainkban egyik jellemzője a vidéknek. Ahogyan a gazdálkodás is magán viseli ennek az átmeneti övezetnek a jegyeit.

Az ide települők a magukkal hozott hagyományokat a több százados együttélés alatt Galga vidékivé csiszolták össze, átmenetet képezve a hegyvidék és az Alföld között. Mindez a táj népi építészetében is megmutatkozik, hiszen itt találkozik a palóc házvidék az alföldivel.

Ennek a hangulatnak, ízt kölcsönöz az itt élők gazdag hagyománya, felmutatva a boldog békeidőben gyökeredző fejlődés egyre fakuló értékeit. Nem állunk messze a valóságtól, ha úgy fogalmazunk, hogy Aszód vidékének organikus kiteljesedését az első világháború akasztotta meg.

A városnak, mely 1912-ben járási székhellyé lett a háború közel száz polgára életét oltotta ki, ám mégsem tudta teljesen derékba törni a település jövőjét, hiszen az továbbra is őrizte gazdasági, kulturális központi szerepét.

Ezt igazolja a két háború között végig pezsgő polgári élet léte, amit azonban a második világháború teljesen fölszámolt. A több mint száztíz aszódi háborús hősi halott mellett közel kétszázötven aszódi zsidót pusztítottak el.

Ez az emberveszteség és a kommunista időszak hosszú időre meghatározta a községgé visszaminősített település lehetőségeit.

A rendszerváltást követően, 1991-ben, a Köztársaság elnöke elismerve Aszód történelmi múltját, épített örökségét, századvégi fejlődését, újra várossá nyilvánította a települést.

Városunk ad helyet 100 év után újra az 1964-ben megszüntetett Járási Hivatalnak. A városban működik az Aszód és Társult Önkormányzatainak Szociális és Gyermekjóléti Társulása. A városban két gimnázium működik,ahol közel 1500 diák tanul.